Lemezek tartalmának végleges és biztonságos törlése

Számos okból merülhet fel az igény merevlemezeink vagy más háttértáraink tartalmának végleges és biztonságos törlésére. Ilyen ok lehet, ha értékesíteni szeretnénk a laptopunkat, számítógépünket, vagy csak magát az alkatrészt, illetve ha véglegesen le szeretnénk selejtezni, ám előtte meg szeretnénk bizonyosodni arról, hogy semmilyen bizalmas adat (pl. jelszavak, képek, szerződések, levelezés stb.) sem marad rajta. Ha valamivel, a digitális adatokkal kapcsolatban bizton kijelenthetjük, hogy sosem lehetünk elég óvatosak. Ugyan sokan ilyenkor szét szokták szerelni a merevlemezeket, vagy éppen beteszik egy kis időre a mikrohullámú sütőbe, ám egyrészt ezektől a módszerektől sokan idegenkednek, másrészt pedig hallottunk már olyat is, hogy egy tűzkárból kimentett, félig-meddig folyós állagúra olvadt merevlemezről még sikerült adatokat kinyerni. Szóval sokat nem veszíthetünk azzal, ha még működőképes állapotában is végrehajtunk egy teljes adattisztítást.

Miért nem elég csak az operációs rendszerben törölni az adatokat?

Bár az adatbiztonsági szakértők hosszú évtizedek óta hangoztatják, ennek ellenére még mindig vannak, akiket meglepetésként ér, ha szembesülnek a ténnyel: amikor a törlés parancsot kiadjuk a rendszerünkben, azzal nem távolítjuk el végérvényesen az adatokat a háttértárolóról. Ennek az egyik kényelmi oka az, hogy amennyiben minden egyes alkalommal teljes és végleges törlést hajtana végre a rendszer, akkor érezhetően sokkal lassabb lenne a működése, a másik ok pedig a mögöttes tároló fizikai felépítésében és működésében keresendő. A digitális adataink ugyanis amolyan „lenyomatot” hagynak az eszközökön, így a törlésük után is „emlékszik rájuk” a háttértár, egészen addig, amíg felül nem írjuk más adatokkal.

Ennek részleteibe most nem mennénk bele jobban, elég annyit tudnunk, hogy a végleges törléshez plusz erőfeszítéseket kell tennünk, és ezt követően is érdemes új adatokkal felülírni a tároló érintett részét ahhoz, hogy véglegesen eltüntessük a korábbi adatok utolsó nyomát is. Ha valaki szeretne kicsit utánajárni a jelenleg elérhető technológiáknak, érdemes a Háttértárakat ismertető Wikipédia-cikkel kezdenie, és aztán mélyebbre ásni a témában.

Az adatok törlése Linuxon

Linux rendszer használata esetén több lehetőség is a rendelkezésünkre áll, amennyiben törlésre szánjuk el magunkat. Az egyik ilyen a shred használata.

shred -zvu -n 5 <fajlnev.kiterjesztes>

Ezzel a paranccsal 5 alkalommal lesz a fájl felülírva a törlését követően. Ha csak egy-egy fájltól szeretnénk így megszabadulni, akkor ez a legjobb módszer erre. Az elérhető lehetőségekkel kapcsolatban további információt a man shred parancs kiadását követően kaphatunk.
A másik lehetőség a wipe használata.

wipe -rfi <konyvtar>/*

Ez a parancs azonban csakis és kizárólag merevlemezek esetén működik, így SSD-k vagy pendrive-ok és memóriakártyák esetén NE ezt válasszuk. Az elérhető lehetőségekkel kapcsolatban további információt a man wipe parancs kiadását követően kaphatunk.
Amennyiben konkrétabb feladatokra keresünk megoldásokat, érdemes telepíteni a secure-delete csomagot, amelyben elérhető az srm parancs a fájlok és könyvtárak törléséhez, az sfill parancs, amely a szabad tárhely biztonságos törlésére szolgál, továbbá Linuxon szintén a rendelkezésünkre áll az sswap parancs a swapként használt kötethez, illetve az sdmem, amely a memóriából (RAM) távolítja el az adatokat.

Amennyiben a teljes rendszert szeretnénk nyom nélkül eltüntetni, akkor viszont már egy külső eszközről kell elindítanunk az ehhez szükséges segédprogramokat.

Hányszor kell felülírni az adatokat a végleges eltüntetésükhöz?

HDD, azaz merevlemez használata esetén az alapértelmezett algoritmusokkal 3 felülírás (pass) bőven elegendő a maximális biztonság eléréséhez. Igazából a legtöbb kormányzati szerv és műszaki szaki az utóbbi időben azt hangoztatja, hogy akár 1 felülírás is elegendő lenne, de ha valaki meg akarja nyugtatni magát, tegyen rá még két kört. Ennél több újraírás nem fogja növelni a biztonságot, viszont komolyan igénybe veheti a merevlemezt, és akár működésképtelenné is teheti. Ha a későbbiekben még használni szeretnénk, akkor semmiképpen se lépjük túl ezt a számot.

SSD esetén egy felülírás is bőven elegendő (amennyiben az eszköz támogatja az SSD-k biztonságos törlését, erről bővebben lásd fentebb), de ha meg akarjuk nyugtatni magunkat, akkor állítsuk be 2-re ezt az értéket. 

Hogyan segíthet az adatok titkosítása az „eltüntetésükben”?

A fentiekben leírt lépéseken túl sokat segíthet az, ha a kényes és bizalmas adatokat titkosított formában vagy éppen titkosított köteten tároljuk. Ez nem csupán azért jár előnyökkel, mert akkor is védelemmel látja el az adatokat (pl. az eszköz fizikai ellopása vagy elvesztése esetén), amikor még használatban vannak, hanem azért is, mert ha a titkosított adatokat részben vagy egészben ki is nyeri valaki egy háttértárról, attól még a titkosítást ugyanúgy vissza kell fejtenie. És minél kevesebb részét sikerült megszereznie ezeknek a maradványadatoknak, annál kisebb az esély arra, hogy sikerrel tud járni.

Manapság a telefonokon és táblagépeken vagy alapértelmezés szerint engedélyezve van a teljes rendszerkötet titkosítása, vagy a PIN-kód vagy egyéb azonosítási eljárás bekapcsolásakor lehet aktiválni. Egy könnyen mozdítható és eltulajdonítható, számos személyes adatot és fontos alkalmazást tartalmazó eszköz esetén nincsenek kifogások, a titkosítást muszáj használni! Egyedül arra kell ügyelnünk, hogy a fontosabb adatokról rendszeresen biztonsági mentést készítsünk a felhőbe vagy egy másik biztonságos helyre, ezt azonban más esetben is érdemes megtennünk. Ha azonban követjük az ajánlott eljárásokat, akkor arra az esetre is bebiztosítjuk magunkat, ha elfelejtenénk a jelszót vagy a PIN-kódot, ha ellopják vagy elveszítjük a készüléket, illetve ha az élettartama végén le szeretnénk selejtezni.

Windowsos gépeken sajnos a lemeztitkosítás általában nem képezi az operációs rendszer részét, lévén a Windows Pro verziótól kezdve érhető csak el a BitLocker lemeztitkosítás. Pedig kifejezetten hasznos eszköz, amely ráadásul teljesen automatikusan működik, és a gépünk beépített biztonsági (TPM) chipjével is kompatibilis, így megkerülni sem könnyű. Akinek számít az adatok biztonsága, főleg egy hordozható eszköz, például egy laptop esetén, annak nem érdemes spórolnia a Pro verzión. Szerencsére Home verzióról nagyon egyszerűen áttérhetünk a magasabb szintre, ennek lépései megtalálhatók a Microsoft oldalain. Vannak külső gyártóktól érkező megoldások is, ám ezek sosem fogják elérni ugyanazt a biztonsági és kompatibilitási szintet, mint a Microsoft saját megoldása, ezért ezekre itt most nem is térnénk ki.

macOS-gépeken a lemeztitkosítási technológia neve a FileVault, és hasonlóan működik a Microsoft megoldásához. A hivatkozással elérhető útmutató lépéseit követve lehet be- vagy kikapcsolni.

Linuxos gépeken a rendszer telepítésekor választhatjuk, hogy az egyes kötetek titkosítva legyenek-e, vagy pedig csak a felhasználói könyvtárak tartozzanak a titkosítás hatálya alá. A titkosításra vonatkozó döntést később is meghozhatjuk, ám ebben az esetben már parancssori eszközök segítségével kell majd a feladatot elvégeznünk. Arra érdemes ügyelnünk, hogy az ilyen módon titkosított felhasználói könyvtárak csak akkor olvashatók be (az ecryptfs-recover-private parancssori eszköz használatával), ha Linux rendszert indítunk.

Kaphatók beépített hardveres titkosítással rendelkező pendrive-ok is, és dönthetünk úgy is, hogy a fájljainkat különböző alkalmazások (pl. tömörített állományok) segítségével jelszóval védjük. Ám azt mindig érdemes szem előtt tartani, hogy a rendszer részét képező titkosításhoz képest ezek csak alacsonyabb szintű vagy korlátozott kiterjedésű védelmet nyújtanak.

Ökölszabályként érdemes figyelembe venni, hogy minél jobb titkosítást veszünk igénybe, annál kisebb az esélye, hogy mi magunk hozzáférjünk a saját adatainkhoz, ha esetleg már nem rendelkezünk a titkosítás visszafejtéséhez használt azonosítóeszközzel (például egy jelszóval vagy PIN-kóddal), viszont ha nem elegendő a biztonsági szint, akkor mások is játszi könnyedséggel visszafejthetik a bizalmas adatokat. Érdemes mérlegelni a titkosítandó adatok bizalmassági szintjét, és ennek megfelelően kiválasztani a titkosítási módot, ám alapesetben a legjobban az egyes rendszerek beépített titkosítási megoldásával járunk majd a legjobban.